Az utolsó hazai mérkőzésünket, az őszi idényben, a nyeretlenül utolsó, a tavalyi szezonban is kieső helyen végző - de a visszalépések miatt - bent maradó Maglódi TC ellen vívtuk.
Nem csoda hát, hogy a hazai publikum egy fölényes, magabiztos váci sikert várt a megyei szintű csapat ellen, feledtetve az utolsó 2-3 mérkőzés gyengébb teljesítményét. Pláne úgy, hogy a vendégektől négy játékos eltiltás miatt nem léphetett pályára.
Tehát nagy reményekkel vágtunk neki a stadionnak a nemrégiben vásárolt szurkolói sálainkkal a nyakunkban, hideg sörrel a kezünkben. Miután a jegyeket megvásároltuk, a kedves pénztáros hölgytől, elfoglaltuk a lelátón szokásos helyünket, megállapíthattuk, hogy bár bő három hónapos szünet következik a nézőszám erős átlagosnak mondható. Pedig még az időjárásra sem lehetett panasz, tökéletes futballidő volt. A mérkőzés előtt a társaságunkban szóba került a Görög válogatott csúnya leszereplése is a Feröer-szigetek ellen. De ekkor még csak fel sem merült bennünk, hogy, mi is hasonlóan járhatunk. Pedig a 76. perctől a 85.-ig nagyon közel jártunk hozzá.
A mérkőzés zöme számomra a tavalyi idényt idézte. Óriási labdabirtoklási fölény, a csapatbusszal a kapu elé beparkoló ellenfél. Csak sajnos a mieink játékából hiányzott a rájuk jellemző átütő erő és ennek következménye ként a gól is. Kétségünk ne legyen: a maglódi srácok, nem focizni jöttek hozzánk. Totálisan ölték a játékot. De nem szólhatunk egy szót sem, nekik ezt kellett tenniük ahhoz, hogy esetlegesen egy pontot elcsípjenek a listavezető otthonából, ami számukra óriási tett lett volna. Ahogy Róbert barátom mondta, a "cél szentesíti az eszközt". 
Szerencsére csak ránk ijeszteni sikerült a maglódi gárdának, hiszen a 76. percben a semmiből egyszer csak Földi révén a hálónkba került a játékszer, a 15. perctől időt húzó maglódiak ezzel igen csak elcsendesítették a váci közönséget. Ezekben a pillanatokban bevallom nagyon kevés esélyt láttam, nem, hogy a mérkőzés megfordítására, de még csak az ikszre sem tettem volna nagyobb összeget. De a Csank legénység ezt másképp gondolta és először a 85. perceben Zsolnai majd a 90.-ben Tóth góljaival megfordítottuk a meccset. A ráadás öt percében már talán a vendégek is úgy gondolták, hogy talán futballozni is kéne egy kicsit és hajtottak az egyenlítésért. Ami kis híján sikerült is nekik, Palásthy félelmetes kijövetelei által. Illetve nekünk is volt egy ajtó-ablak helyzetünk, de sajnos nem sikerült a hálóba rúgni, a vendégek kapusa bravúrral hárított, aki egyébként több nagy védést is bemutatott a kilencven perc során. Szerencsére sikerült megtartani az előnyünket a hármas sípszóig. Így a srácok megint nagy lelki erőről tettek tanúbizonyságot és őszi bajnokok lettek! Tehát ha meleg is volt a pite, de hoztuk a kötelezőt. Bár elismerhetnénk, hogy a maglódiak megérdemelték volna az x-et a fegyelmezett, kemény védekezésben nyújtott munkájuk miatt, én inkább úgy látom - talán kissé elfogultan-, hogy inkább mi érdemeltük meg a győzelmet, hisz mi egész mérkőzésen hajtottunk, mentünk előre, helyzeteket dolgoztunk ki és mi igazán győzni akartunk s nem csak túlélni.
Hajrá Vác!
* képek: http://instagram.com/vacfc
